Műfaj: Fluff
Figyelmeztetés: Nincs
Banda: EXO
Figyelmeztetés: Nincs
Banda: EXO
Már csak öt perc és kiszabadulhatok innen. Lassan lejár a
munkaidőm, és mehetek haza pihenni. Az óramutató csigalassúsággal akart elérni
a heteshez. Amikor az óra kereken hetet mutatott, csipogott egyet. Felálltam az
asztalomtól, és elindultam haza.
Sétáltam le a lépcsőn, közben a fülhallgatómmal játszva a minden napos játékunkat. Mire sikerült szétszednem, az utolsó lépcsőfokról is leléptem. Bedugtam a fülembe, és elindítottam a jelenlegi kedvenc zenémet. Kiértem a munkahelyem területéről, de egy kéz visszarántott. Reflexeimnek köszönhetően jól fejbeütöttem az illetőt, de amikor megpillantottam a „támadómat” rögtön segítettem neki.
- Basszus, ChanYeol mit ijesztgetsz!? A szívrohamot hoztad rám! – felsegítettem és megöleltem, reménykedve, hogy nem haragszik meg.
- Bocsánat, csak meg akartalak lepni. Nem gondoltam arra, hogy az a szar is a füledben lesz –mutatott a fekete fülhallgatómra és elnevette magát. Ez azt jelentette, hogy nem haragszik. Így jókedvűen nevettem vele.
- Hogyhogy elém jöttél? Úgy volt, hogy este nyolckor megyünk el vacsorázni.
- Igen, de ha nem látlak addig, nem bírtam volna ki. Na meg van egy kis meglepetésem is számodra. –Egy sejtelmes mosolyra húzta azokat a telt ajkait.
Elindultunk a város szélén lévő erdőhöz. Itt ismerkedtünk meg a barátaink által. Már abban a hónapban összejöttünk, és ez a mai napon lesz a harmadik éve. Egészen az erdő közepéig mentünk és mikor beértünk, megláttam a meglepetést. Meglepődöttségem miatt a szívem kihagyott egy ütemet. Nem hagyott sok időt, hogy csodálkozzak. Az asztal felé kezdett húzni, ami elképesztő volt. A fából készült, sötétbarna asztal és szék, a fehér csipkés terítő, a gyönyörű aranyszínű vázák, amikben friss vörös és fehér rózsák voltak elhelyezve, ezüstözött étkek, törékeny üvegből készített tányérok és ezeken pedig mennyei illatú étel, vörösbor és bordó színű gyertyák. Feljebb emeltem a fejem, s szemeim megállapodtak a színes lampionokkal és fénysorokkal feldíszített fákon. Miközben sötétedett, egyre jobban láthatóvá vált fényük ereje. Minden tökéletes volt. A hely, az idő, a hangulat, és aki a legtökéletesebb volt számomra, ChanYeol. Előrefordultam, s belenéztem gyönyörű szemeibe, amin látszott az aggodalom. Félt, mert nem szólaltam meg és hogy ez egyenlő azzal, hogy nem tetszik. Pedig pont a meghatódottságtól nem tudtam megszólalni. Felálltam és odasétáltam hozzá, s mire odaértem, már ő is állt. Tekintetemet belefúrtam az ő csillogó mélybarna szemeibe. Halványan elmosolyodtam, és kezeimet tarkójára vezettem. Ő megfogta csípőmet és magához húzott. Lassan ajkaira hajoltam, és néhány gyengéd csókot leheltem rájuk. Mint minden egyes csókunknál pillangók lepték el a hasam. Szenvedélyesen tovább csókoltam, és amikor elváltunk egymástól a levegőhiány miatt, csendesen megszólaltam.
- Köszönöm, ezt a csodálatos meglepetést. Az elmúlt három évet, és azt is, hogy már tudom, mit szeretnék. Veled szeretném leélni az életem. Köszönöm Yeollie, hogy te vagy nekem.
- Hyunnie… szeretlek! Én is veled akarom leélni az életem, ezért… – nagy fülű szerelmem kiengedett karjai közül, s letérdelt elém. A kabátja zsebéből kivett egy bordó dobozt. A bal kezével megfogta kezeimet és a bordó kis dobozkát felpattintotta. Egy arany karikagyűrűt rejtett a doboz. Kezeimet kirántottam az övéből, és számhoz emeltem őket.
- Byun BaekHyun. Hozzám jö… – Nem tudta befejezni, mert nagy lendülettel lehajoltam és megöleltem. Sírásom kitört belőlem, és szakadozottan, de megadtam a választ.
- Igen Park ChanYeol. Hozzád megyek! – Felálltunk és Chan könnyes szemekkel nézett rám. Magához rántott, fejét nyakamba fúrta és csak ölelt. Mintha soha többe nem akarna elengedni. Semmire se vágytam, csak arra, hogy ez a pillanat soha ne múljon el. Szótlanul öleltük egymást órákon keresztül.
Két év telt el amióta megkérte a kezemet, és összeházasodtunk. Egy éve adoptáltunk egy kisfiút, YongSoot. Most már tudom, hogy életem legjobb döntését hoztam, amikor igent mondtam ChanYeolnak. Bár ebben sose kételkedtem. Csak örülök és hálát adok azért, mert ők az életem részei lehetnek.
Sétáltam le a lépcsőn, közben a fülhallgatómmal játszva a minden napos játékunkat. Mire sikerült szétszednem, az utolsó lépcsőfokról is leléptem. Bedugtam a fülembe, és elindítottam a jelenlegi kedvenc zenémet. Kiértem a munkahelyem területéről, de egy kéz visszarántott. Reflexeimnek köszönhetően jól fejbeütöttem az illetőt, de amikor megpillantottam a „támadómat” rögtön segítettem neki.
- Basszus, ChanYeol mit ijesztgetsz!? A szívrohamot hoztad rám! – felsegítettem és megöleltem, reménykedve, hogy nem haragszik meg.
- Bocsánat, csak meg akartalak lepni. Nem gondoltam arra, hogy az a szar is a füledben lesz –mutatott a fekete fülhallgatómra és elnevette magát. Ez azt jelentette, hogy nem haragszik. Így jókedvűen nevettem vele.
- Hogyhogy elém jöttél? Úgy volt, hogy este nyolckor megyünk el vacsorázni.
- Igen, de ha nem látlak addig, nem bírtam volna ki. Na meg van egy kis meglepetésem is számodra. –Egy sejtelmes mosolyra húzta azokat a telt ajkait.
Elindultunk a város szélén lévő erdőhöz. Itt ismerkedtünk meg a barátaink által. Már abban a hónapban összejöttünk, és ez a mai napon lesz a harmadik éve. Egészen az erdő közepéig mentünk és mikor beértünk, megláttam a meglepetést. Meglepődöttségem miatt a szívem kihagyott egy ütemet. Nem hagyott sok időt, hogy csodálkozzak. Az asztal felé kezdett húzni, ami elképesztő volt. A fából készült, sötétbarna asztal és szék, a fehér csipkés terítő, a gyönyörű aranyszínű vázák, amikben friss vörös és fehér rózsák voltak elhelyezve, ezüstözött étkek, törékeny üvegből készített tányérok és ezeken pedig mennyei illatú étel, vörösbor és bordó színű gyertyák. Feljebb emeltem a fejem, s szemeim megállapodtak a színes lampionokkal és fénysorokkal feldíszített fákon. Miközben sötétedett, egyre jobban láthatóvá vált fényük ereje. Minden tökéletes volt. A hely, az idő, a hangulat, és aki a legtökéletesebb volt számomra, ChanYeol. Előrefordultam, s belenéztem gyönyörű szemeibe, amin látszott az aggodalom. Félt, mert nem szólaltam meg és hogy ez egyenlő azzal, hogy nem tetszik. Pedig pont a meghatódottságtól nem tudtam megszólalni. Felálltam és odasétáltam hozzá, s mire odaértem, már ő is állt. Tekintetemet belefúrtam az ő csillogó mélybarna szemeibe. Halványan elmosolyodtam, és kezeimet tarkójára vezettem. Ő megfogta csípőmet és magához húzott. Lassan ajkaira hajoltam, és néhány gyengéd csókot leheltem rájuk. Mint minden egyes csókunknál pillangók lepték el a hasam. Szenvedélyesen tovább csókoltam, és amikor elváltunk egymástól a levegőhiány miatt, csendesen megszólaltam.
- Köszönöm, ezt a csodálatos meglepetést. Az elmúlt három évet, és azt is, hogy már tudom, mit szeretnék. Veled szeretném leélni az életem. Köszönöm Yeollie, hogy te vagy nekem.
- Hyunnie… szeretlek! Én is veled akarom leélni az életem, ezért… – nagy fülű szerelmem kiengedett karjai közül, s letérdelt elém. A kabátja zsebéből kivett egy bordó dobozt. A bal kezével megfogta kezeimet és a bordó kis dobozkát felpattintotta. Egy arany karikagyűrűt rejtett a doboz. Kezeimet kirántottam az övéből, és számhoz emeltem őket.
- Byun BaekHyun. Hozzám jö… – Nem tudta befejezni, mert nagy lendülettel lehajoltam és megöleltem. Sírásom kitört belőlem, és szakadozottan, de megadtam a választ.
- Igen Park ChanYeol. Hozzád megyek! – Felálltunk és Chan könnyes szemekkel nézett rám. Magához rántott, fejét nyakamba fúrta és csak ölelt. Mintha soha többe nem akarna elengedni. Semmire se vágytam, csak arra, hogy ez a pillanat soha ne múljon el. Szótlanul öleltük egymást órákon keresztül.
Két év telt el amióta megkérte a kezemet, és összeházasodtunk. Egy éve adoptáltunk egy kisfiút, YongSoot. Most már tudom, hogy életem legjobb döntését hoztam, amikor igent mondtam ChanYeolnak. Bár ebben sose kételkedtem. Csak örülök és hálát adok azért, mert ők az életem részei lehetnek.
