Féltékeny vallomás || MarkJin || Prológus

Műfaj: Dráma, Romantikus, Slight angst
Figyelmeztetés: Nincs
Banda: GOT7

                Délután négy óra van. Már reggel nyolc óta csak gyakorlunk, gyakorlunk, gyakorlunk, ja, és gyakorlunk. Szinte halottnak érzem magam, mikor végre kaptunk fél óra pihenőt. Amint kimondták azt a bizonyos felszabadító mondatot, úgy rogytam térdeimre, s terültem el a világosbarna parkettán. Pár perccel később megéreztem Jinyoung jellegzetes illatát, s abban a pillanatban fel is ültem. Szemben találtam magam egy flakon vízzel, és a flakont tartó gazdájával, Juniorral. Lihegve és kipirultan térdelt előttem, ami túlontúl szexinek találtam, így kikaptam a kezéből a palackot s nagy hevességgel inni kezdtem. Kicsit perverz fantáziával vagyok megáldva, ezért rögtön egy-két dolgon kezdtem fantáziálni agyalni. Ahj, pont most nem gondolhatok ilyenekre. Egy perc alatt kiürítettem az üveg tartalmát, így levegőért kapkodva vettem el számtól az üveg száját és csaptam le a táncparkettre. Kicsit erős ütésre sikeredett, így mindenki, aki a helyiségben tartózkodott felém fordult és kérdő tekintettel meredtek rám.
- Bocsi, csak kicsit szomjas voltam – nevettem fel kínomban. Felálltam, hogy kidobjam az üveget, de egy kéz megakadályozott. – Megköszönni se tudod vagy mi? – Miután durcásan rám nézett, eltrappolt az ajtóig, amit erősen becsapott maga után. Értetlenül néztem rá, de most túl fáradt voltam utána menni.

                Már egy órája vége van a szünetnek, és megint táncolunk, de Jinyoung sehol sincs. Kicsit kezdtem érte aggódni, ezért mikor újra szünetet tartottunk felhívtam. Már tizenhatodszor hívom, de mindig kinyomja, vagy nem veszi fel. Nem értem mi baja lett ilyen hirtelen. Az nem indok, hogy nem köszöntem meg rögtön a vizet. Ő nem ilyen, e mögött valami más áll, és ezt meg kell tudnom. Alig vártam, hogy haza érjünk a dormba és beszélhessek Jinyounggal.

                Amikor megérkeztünk a dorm elé, elsőként pattantam ki az autóból, és rohantam be a lakásba. Szinte a bejárati ajtót feltépve szaladtam be. Az egész nappalit sötétség lepte el, de nem volt furcsa. Biztos a szobájában van, így első utam Jinyoung és JB szobájához vezetett. Meglepő volt, hogy a kis réseken sem szivárgott ki a fény. Lehet alszik. De az nem lehet, mert teljesen sötét volt az egész dorm és egy légy zümmögése se hallatszódott. Pedig ha Jinyoung alszik, akkor minimum egy tévének kell szólnia, másképp nem tud elaludni. Mikor be akartam nyitni a szobába, hallottam, hogy a többiek felértek, és felkapcsolták a lámpákat. Gyors beslisszoltam a szobámba, és befeküdtem az ágyamban. Pár pillanattal később egy mormogós és félig alvó Jackson lépett be a szobánkba. Első értelmes szavát is nekem szándékozta adni.
- Hé, Markie. Nem tudod hol lehet Jinyoung? Nincs itthon, és hát már a próbát is ellógta. Kíváncsi vagyok mit csinál ilyenkor egyedül, ha már nem alszik.
Csak megráztam a fejemet, és kikeltem az ágyból. Kaptam egy meglepő pillantást Jacksontól, de aztán visszarendezte arcvonásait, mivel ez már nem az első alkalom, hogy ruhában kelek ki az ágyból. Kimentem az előtérig, leakasztottam a fekete bőrdzsekimet, és mielőtt leléptem volna, annyit kiáltottam: „majd jövök”. Meg sem várva válaszukat mentem a közeli játszótérre. Junior mindig ide jött, ha valami bántotta. Ezt még akkor mesélte, amikor ketten gyakoroltunk, és majdnem elsírta magát azért, mert nem megy neki. Két órán keresztül vigasztaltam, mire teljesen megnyugodott.

                Fél óra múlva, már a játszótér bejárata előtt álltam. Kicsit féltem és izgultam is, hogy vajon itt lesz-e. Lassan sétáltam beljebb és jobbra-balra fordultam, nehogy valami elkerülje a figyelmem. Még egy kicsit beljebb mentem és szemben, volt egy nagy hinta, amin kivetten Jinyoungie alakját, így gyorsítottam a lépteimen. Mikor Jinyoung mellé értem, úgy tett, mintha észre se venne. Megköszörültem torkomat, de még erre sem emelte fel a fejét. Megpróbáltam gyengén, de érezhetően megkopogtatni a vállát, amire szintén nem kelt fel. Utolsó lehetőségként elé sétáltam és leguggoltam elé, felemeltem fejét az állánál fogva, de erre se kelt fel. Na ekkor kezdtem pánikba esni. Még nem volt annyira hideg, hogy lehűljön a teste. Sőt, még rendesen fel is volt öltözve. Tudtam, hogy ilyennel soha nem játszana, ezért hívtam a többieket, hogy valami baj van Jinyounggal. A fiúk negyed óra múlva, már szaladtak is felém. Ahogy hozzánk értek, Jaebum rögtön elkezdett gondolkodni, és hirtelen megszólalt.
- Na, van egy tervem. Haza cipeljük, felhívjuk a Menedzser Hyungot, és ő vele megbeszéljük ezt az egészet. Lehet, hogy túlhajtotta magát, és legyengült. Szóval, vigyük haza. - Az út kicsit nehézkesen sikerült, de amikor már Jinyoungot betakartuk és hívtuk a Menedzser Hyungot, egyszerre lélegeztünk fel. Már csak abban reménykedünk, hogy semmi komolyabb baja nincs.

                A Manager fél órával később, már belépett a lakásba és azonnal Juniorhoz ment. Amint meglátta, kivette nadrágja zsebéből a telefonját, és hívta a sofőrünket. Öt perc elteltével csengettek. Levittük a kis beteget az autóhoz, befektettük, ám mielőtt becsukhattuk volna az ajtót, Hyung ránk szólt, hogy valakinek mennie kéne még. Mintha ágyúból lőttek volna, úgy pattantam be az autó hátsó ülésébe. Yugyeom becsukta kívülről az ajtót és indulásra készek voltunk. A kórházba menet semmi nem történt, csak ideges voltam és feszült. Körülbelül háromnegyed óra múlva már a kórház parkolójába tettük le a kocsit és a kórházi személyzet már várt minket. Jinyoungiet felették egy betegágyra és úgy tolták be a liftbe. Mivel nem fértünk el annyian a liftben megvártuk, amíg ők felérnek, s aztán mentünk mi is. Minden fehér volt és kórházi szagú, mert igen, a kórházaknak nem lehet behatárolni a szagát, vagy illatát. Ezt sose tudtam eldönteni. Gondolkodásomból, az egyik ápolónő fülsüketítően vékony hangja ébresztett fel. Kicsit megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba és tudjak figyelni. A nővér érzelem mentes arccal közölte az információkat, ami számomra nem volt érdekes, mert csak arról beszélt a Menedzser Hyunggal, hogy hol adhatjuk meg a beteg adatait és hol várakozhatunk. A nő még beszélt vagy öt percet, s azután ment egy érkező családhoz. Odafordultam Hyunghoz és megbeszéltük mi lesz most. Megegyeztünk, hogy ő elmondja Jinyoung adatait, én addig megkeresem a kórtermét, hogy leüljek valamelyik várószékre, ő pedig majd jön utánam. Némi keresgélés és lépcsőzés árán, de megtaláltam azt a bizonyos szobát, és az ott lévő székek közül leültem a nekem legszimpatikusabbra. Összekulcsolt kezeimet ölembe helyeztem és idegességemben tördelni kezdtem. Fél óra múlva jött Hyung egy orvossal. Azonnal felálltam, amikor ők ide értek, köszöntem és kérdezősködtem Jinyoung állapotáról. Az orvos kedvesen lenyugtatott, vett egy mély levegőt és elkezdte mondanivalóját.
- A beteg állapota nem súlyos. Kiszáradt, feltehetőleg három napja nem evett semmit, így a szervezete legyengült, aludni se aludhatott sokat, ezért kicsit önkívületi állapotba került. Pihenésre van szüksége. Ha szeretnének bemenni hozzá, akkor még várniuk kell egy másfél órát – egy nővér rohanva kiabált.

– Lee doktor, a földszinten a tizenhármasban szükségünk van önre! - ennyi kellett a doktornak, és már futott is, hogy végezhesse a dolgát. Én lerogytam a székre, s elkapott a sírhatnék. De tartanom kellett magam, ez most nem a megfelelő alkalom. Eszembe jutottak a többiek. Gyorsan előhalásztam nadrágzsebemből a telefonom és tárcsáztam Jaebumot. Amint felvette, én elhadartam azokat a dolgokat, amit eddig megtudtunk. A fiúk ide akartak jönni, de ahogy ezt mondtam a Menedzsernek, csak rázta a fejét. Kénytelen voltam a srácoknak nemet mondani. Miután letettem a telefont Hyung felé fordultam, és belenéztem szemeibe. Bíztatóan rám mosolygott és megszólalt.
- Figyelj Mark. Beszélek a főnökkel és lemondjuk az eheti programjaitokat. Te menj haza, nyugtasd meg a srácokat. Én itt maradok és mindig értesítelek a legújabb információkról. Rendben? – kérdezte, de ellenszenvet nem tűrő hangnemmel mondta, így tudtam, nem maradhatok. Felálltam, elköszöntem Hyungtól és kifele menet a recepciósoktól. Fogtam egy taxit, bediktáltam a címet és elindultunk. Mikor beléptem a bejárati ajtón a tagok csoportosan támadtak le kérdéseikkel. Gyorsan becsuktam az ajtót, és úgy tettem, mintha nem hallottam volna a kérdéseiket. Már túl ideges voltam, ezért elordítottam magam.
- Fogjátok már be a pofátokat! – ekkor mindenkiben magállt az ütő, mert ilyen még nem fordult elő. Vettem egy mély levegőt, s folytattam. – Jinyoungot még bent tartják, a Menedzser Hyung ott maradt vele és engem hazaküldött. – Mindenki érdeklődő tekintettel szuggerált, s folytattam. – Az orvos azt mondta, hogy nem súlyos. Kiszáradt és legyengült a szervezete, ezért pihennie kell. – A tagok egyszerre engedték ki tüdőjükből a levegőt. – Ezért! – folytattam erélyesebb hangon. – Az eheti dolgainkat töröltetik, így pihenhetünk. – BamBam kilépett a többiek elé és jobb kezét bal vállamra tette.

– Most menj aludni, egész végig a kórházban voltál. Mi is elmegyünk pihenni. Hyung biztos értesít majd minket mindenről, de most már tényleg nem ártana pihenned. – lehajtottam fejemet, sóhajtottam egy nagyot és elmormoltam egy igent.

BamBam levette a kezét a vállamról és elindult a szobája felé, ahogy a többiek is. Én pedig mentem a fürdőbe lezuhanyozni. Most nem volt kedvem több felesleges időt eltölteni bent. Levettem ruháimat, és bedobtam a szennyes tartóba. Kinyitottam a fürdőkabin ajtaját, beléptem és bezártam. Megengedtem a vizet, de kábultságom miatt véletlenül a hideget engedtem meg. Mikor a hideg zuhany és meleg testem találkozott, felkiáltottam. Azon nyomban zártam el a hideget, és engedtem meg a forró vizet, ami meg égette a bőrömet. Gyorsan megkerestem a számomra megfelelő hőmérsékletet. Elvettem a tusfürdős flakont, felpattintottam a tetejét és nyomtam egy adagot a tenyerembe. Eloszlattam a testemen. Olyan érzésem volt, hogy megszabadultam a gondoktól, és semmi rossz nem történt. De amint realizáltam a helyzetet, rájöttem, hogy ez sajna nem így van. A lehető leggyorsabban lemostam magamról a felhabzott krémet és kiszálltam a zuhanykabinból. Odasétáltam a törülköző tartóhoz, levettem a sajátomat, majd a derekam köré tekertem. A hajam is vizes lett, ezért a felső polcról levettem még egy törülközőt és elkezdtem törölgetni. Miután szárazabbnak éreztem, letettem. Akkor megláttam Jinyoung törülközőjét, és eszembe jutott, hogy értesítenek bármi történik. Sietős léptekkel mentem a szobámba, ahol már Jackson mély álomban volt. Tudtam, mert ilyenkor horkol is, ami nem kellemes, ha éppen hulla fáradt vagy. Odamentem a ruhás szekrényemhez, leguggoltam és kinyitottam a fehérnemű fiókot, kivettem az első boxert, ami a kezembe akadt. Leszedtem magamról a törülközőt, felvettem és kerestem mellé egy nagy bő pólót. Bekászálódtam az ágyba, és megkerestem a telefonom. Miután megtaláltam a párnám alatt, feloldtam és megjelent két olvasatlan üzenet. A szívem vadul kalimpált. Féltem, hogy rosszabbodott az állapota vagy bármi, ami negatív dolog. Félve, de megnyitottam az első üzenetet. Mikor megláttam kitől jött, már kínomban hangosan elkezdtem nevetni. A telefonszolgáltatómtól jött, hogy megint van mobilnetem. Két perc intenzív röhögés után lenyugodtam. Rápillantottam a szoba másik felébe, ahol Jackson még mindig nyugodtan aludt. Megint előtört bennem a félelem. Remegő kézzel nyitottam meg a második üzenetet. Az már a kiadótól jött. Csak faltam a sorokat. Amikor az utolsó szót is elolvastam, megkönnyebbültem. Nem rosszabbodott Jinyoungie állapota, így remélhetőleg hamarosan kiengedik. De lehet, hogy a pihenésünket még csúsztatni fogják. Nagy sóhajt engedtek ki ajkaim közül. Lezártam a telefonom, és becsúsztattam a párnám alá, majd a fejemet is letettem rá. Behunytam szemeimet és átadtam magamat az álomvilágnak.